Velem azért jó utazni, mert nem unalmas. Azért nem unalmas, mert velem mindig történik valami. Nem volt ez másképp most sem. Reggel 9-kor indult a gépem Frankfurtba, ezért már odamentünk reggel 7-re, ahogy illik. Kicsit meglepett,hogy az ajtóig kígyózott a sor, és csak a frankfurti gép sora. Pár perc múlva kiderült, hogy az egész világon lehalt a Lufthansa hálózati infrastruktúrája, ezért kisebb zűrzavar támadt. A terminál megtelt dühös emberekkel, a sor csak nem fogyott, és mindenki egyre türelmetlenebb lett.
Volt pár spanyol felszálló is egy nagyobb csapatban. Ott hangzott el egy vicces mondat, amin azóta is nevetek: Ezek a hülye németek, mindig csak a szabály szerint járnak el, azért van ekkora káosz. Bezzeg mi, spanyolok, mi kreatívak vagyunk ilyen helyzetben is, és mi biztos megoldanánk pár perc alatt. Na erről a kreativitásról annyit, hogy ami a spanyol reptereket illeti, ott azt inkább fejetlenségnek nevezném, mint kreativitásnak. Na mind1.
Szegény utaskisérők kézzel írták meg az összes utas beszállókártyáját, és leellenőrizték egyesével az útlevélszámokat, meg  az utaslistát. Nem irigyeltem őket, ráadásul egy csomóan méltatlankodtak nekik, hogy mi ez már kérem ...
Kb. egy óra késéssel indultunk, ami szerintem szép teljesítmény. Szerencsére átszállásra volt bőven időm Frankfurtban, röpke öt óra, úgyhogy szerencsére nem kellett aggódnom, hogy lekésem-e. Megérkezésem után egyből megkerestem az United Airlines pultját, mert tudtam, hogy komolyabb biztonsági ellenőrzésre és vallatásra kell számítani. Mivel egészen hamar érkeztem, nem volt még sor, és csak néhány kérdést tettek fel. Húszféleképp feltették ugyanazt a kérdést, mely arra irányult, hogy enyém-e a csomagom, hagytam-e felügyelet nélkül, és nem akarok-e véletlen bombát felvinni a gépre.
Mondtam, hogy nem nem nem (20x), majd elkérték a címemet, ahol tartózkodni fogok az USA-ban, és kész is volt. Két perc az egész.
Mikor mondtam a nőnek a városka nevét, hogy Sausalito, akkor felnézett, és mondta, hogy nagyon jó dolgom lesz, az egy gyönyörű hely. Mesélte, hogy rengeteg híres író és színész él itt. Ez a kis falucska San Franciscotól északra található, és a Golden Gate híd köti össze
a várossal. A lakást az egyik srác bérelte, akikkel a konferenciára megyünk, úgyhogy szinte semmit nem tudtam arról, hogy kinél és milyen formában fogunk megszállni. István és Gábor a két útitársam, akikkel együtt leszek az elkövetkező pár napban, már pénteken ideértek, mert ők arra a gépre kaptak olcsóbban jegyet.
Helyi idő szerint - ami kilenc órával kevesebb a magyarhoz képest - este 8-kor érkeztem meg San Franciscoba és kb egy óra alatt végeztem is a biztonsági procedúrákkal.
István instrukciói alapján egy busszal kellett bemennem a városba, majd a Golden Gate híd utáni első megállónál leszállni. Kijöttek értem a tulaj bácsival a buszmegállóba, és elvittek kocsival a szállásra. Sajna már iszonyat sötét volt, és fáradt is voltam, de nagyon veszettül nézett ki az egész házikó. Főleg fából, és kőből épült, és nagy panoráma ablakai vannak, amik a tengerre néznek. Most reggel 6 óra van, de felkeltem, mert nem tudtam aludni. Vicces ez az időeltolódás :)

Itt van két kép, hogy mit is látunk a szobánkból reggel illetve éjszaka: