Menekülés Alcatrazból

Az Alcatraz viselt turisták délután egy kisváros felé vették az irányt, mely San Francisco-tól délre található, és kb 75 ezer lakost számlál.

A szilicium völgynek aposztrofált térség szívében található Mountin View, mely több híres világcég központjának ad otthon, úgy mint a Miscrosoft, Mozilla, Symantec, vagy a Google.
Nem nehéz kitalálni, hogy mi főként az utóbbi miatt látogattunk el ide, a sziliciumvölgyként aposztrofált térség szívébe. Bár valószínűsítettük, hogy nem fogunk túl sok mindent látni, hiszen ezek szigorúan védett területek, mégis úgy gondoltuk, hogy ha már csak egy kőhajításnyira vagyunk innen, miért ne nézzünk itt szét.
A városkát San Francisco-ból vonattal lehet a legjobban megközelíteni, így mi is ezt céloztuk meg. A vonatok kissé másak, mint otthon. Sokkal robosztusabbak, és  legalábbis amiket én láttam, mind emeletesek voltak. Még egy furcsaság, amit megfigyeltem, hogy a vezető folyamatosan nyomja a kürtöt, amikor áthalad egy lakott területen, vagy ha beér egy állomásra. Váltig állíthatom, hogy a peronon várakozók szempontjából ez nem vicces. Valószínű, valami rendelet miatt kell nekik ezt a fülsüketítő zajt kelteni, kétségtelen, elég idegesítő. A vezetők kedve már annál kedélyesebb, és nagyon közvetlenek. Vidám hangon közlik minden megálló nevét, de ami a legjobban megdöbbentett, menet közben bemondta a hangosbemondóba, hogy bajnok lett a San Francisco baseball csapata néhány perce, erre mindenki elkezdett tapsolni. Ez olyan aranyos volt.

Fél óra vonatozás után megérkeztünk célállomásunkhoz. A városka barátságos, iszonyat lapos, és lesüt róla, hogy nem igazán a középosztály lakja ezt a vidéket.
A Googleplex a városka szélén található, viszonylag nagy, kb 110 ezer négyzetméter, melyhez tartozik még egy nagy, kb 20 ezer négyzetméteres park is. Sajnos nem tudtunk bemenni egy épületbe sem, csak sétáltunk  parkban, és a parkolókban. Itt már nagyon modern minden, hipi szupi kocsik állnak mindenhol, és mindegyik parkoló végén elektromos csatlakozók találhatóak az elektromos kocsik töltésére. A parkban rengeteg publikus Google bicikli hevert, amit az alkalmazottak a campuson belüli közlekedésre használnak. Kedves Google, utólagos engedelmetekkel kölcsönvettünk 3 bringát, hogy körbebringázzunk titeket, nagyon jól szórakoztunk, és remek a kilátás a dombtetőről. Ja, és köszi mindent, a tabletet, a wifi hotspotot, a Chrome laptopt, a remek konferenciát, ami szuper volt. Le a kalappal a szervezők előtt, minden perfekt volt.

Ha ez egy zenei cd lenne, ez a post lenne a címadó dal. A konferencia utáni napon, csütörtökön reggel San Francisco egyik - most már bátran állíthatom - gyöngyszemét, az Alcatraz-szigetet látogattuk meg. Kiben nem élt az az kép, hogy az Alcatraz csak egy börtön, sőt a börtönök börtöne, és aki odalátogat, az csak nyomort, és nyomasztó sötétséget lát majd? Nos, ami azt illeti, bennem ez élt, de ami ott fogadott, az merőben más volt. A látottak szinte már sokkoltak, de a várttal ellentétben a gyönyörűségtől.
Az egész sziget a Golden Gate nemzeti park része, és olyan népszerű, hogy a látogatásra előre már napokkal - sőt, ha az éjszakai tárlatot választjuk, akkor már akár egy hónappal is - be kell jelentkezni. Reggel 9:10 kor indult a hajónk a kikötőből, és azt kérték, hogy reggel 9-re legyünk a kikötőben, pontosabban a Pier 33-nál, amit akkor még nem tudtunk, hogy micsoda. A reggel 8:40-es komppal mentünk át Sausalitoból San Franciscóból, majd mikor megérkeztünk 9 előtt pár perccel a partra, megkérdeztük, hogy merre van a Pier 33. Mutattak a kikötőben a dokkok felé, és megláttuk a feliratot, hogy Pier 1. Ajjaj, ez nem jó, még van 5 perc, és kifut a hajónk ... Nos, mint kiderült, a Pier 33 a Pier 1 mellett van, csak 32-vel arrébb. Egy ilyen kikötő dokk kb 50 méter széles. Amikor három mérnök futni kezd, akkor előtte mindig kiszámolja, hogy ha 1 dokk 50 méter széles, 32-t kell lefutni, akkor az annyit tesz, hogy 1600 méter. Az óra szerint még 3 percünk volt, azaz az 32 km / h. A világ leggyorsabb futója rövid távon kb 35 km / h-val fut, szóval amikor elkezdtünk sprintelni, az merően nagyképűség volt, de legalábbis enyhén irracionális. Én hátul kullogtam, nyakamban a 3 kilós obival, amíg mellém nem ért egy biciklis hordár, amelyik húz maga után egy ilyen két személyes platót vagy mit. Leállítottam a srácot, és mondtam neki, hogy van egy remek ajánlatom: ő mondja meg az árat, én a szintidőt. Bepattantunk a járműbe, és onnan már csak arra emlékszem, hogy cikázunk a kocsik között, sokan dudálnak dudál, mi meg tépünk át az összes piroson. Szerencsére még épp időben érkeztünk, mert egy hajszálon múlott, hogy lekéssük a hajót. Én még életemben ennyit nem siettem, de komolyan, mint itt minden reggel. Nem csak az zavar ilyenkor, hogy majdnem belefulladok a levegővételbe, de olyan rohadt hamar leizzadok, hogy egy órán át még gőzölög a fejem. Na a hajón volt időm gőzölögni, mire megérkeztünk Alcatraz szigetére.

A hajóból kiszállva egy volt fegyőrnek öltözött tárlatvezető fogadott minket, aki mesélt a sziget, és a börtön történetéről, majd a végén humorosan hozzátette, hogy mikor egy tárlatvezetésen elhangzik az, hogy lehet kérdezni, mindig az az első kérdés, hogy hol a WC. Ezen jót mosolyogtunk, mert tényleg így van.
Mindjárt folytatom, csak pisilek ...

Nos, ami a sziget történetét illeti, egészen régre nyúlik vissza, de ezekre nem emlékszem. Ami megvan, az az, hogy 1848-ban - ezt megjegyeztem :) - az amerikai - mexikói háború után a sziget az USA fennhatósága alá került. Ebben az időszakban kezdett kitörni az aranyláz San Francisco-ban, és ez a lakosság létszámát drasztikusan megugrasztotta, és csak sorra jöttek a szerencsevadászok. Mivel nőtt az öbölbe be és kiáramló hajók száma, muszáj volt kicsit biztonságossá tenni a vízi közlekedést, és így kezdtek el építeni világítótornyokat a környéken. Ha jól értettem, a környék első világítótornyát pont Alcatraz szigetén építették fel.
Az aranyláz miatt nem csak világítótoronyra volt szükség, de védeni is kellett a kikötőket, ezért jó ötletnek tűnt pont a szigeten építeni erődöt és kilövőállásokat, hogy így védjék a környéket. Mint megtudtuk, nem ment ám könnyen az erődépítés, egyrészt alapanyag sem volt elég, és megfelelő a szigeten, valamint abban az időben nem volt menő a napszámosság, mert mindenki az aranyásásban hitt inkább, ezért az építkezések eléggé elhúzódtak. Évszámokat léci senki ne várjon tőlem ... :)

Évekkel később a világválság bűnözési hullámot indított el országszerte, aminek megállítása érdekében a kormányzat jelentős erőket mozgósított. Szükség volt egy új börtönre, ahova a legveszélyesebb elkövetőket gyűjthetik. Elvárás volt, hogy kellő megfélemlítő és elrettentő erővel, valamint a szökés gondolatát is teljesen értelmetlenné tevő biztonsági rendszerrel rendelkezzen. Habár szó volt egy alaszkai helyszínről is, végül Alcatrazra esett a választás. Az Alcatraz olyan hírhedté vált, hogy ha jól emlékszem, nem is jöhetett ide akárki, hanem csak olyan veszélyes bűnözők, akikkel már más börtönökben nem bírtak. Sok híres bűnöző tengette itt napjait, többek között Al Capone. Ami a szökéseket illeti, több egymással ellentmondó hírt olvastam / hallottam. Ami biztos, hogy összesen 2 ember tudott úgy megszökni, hogy partot értek, de őket elkapták. 5 emberről pedig csak feltételezik, hogy megfulladtak, de egyes pletykák szerint kettő közülük Dél-Amerikába menekült. A szigetet körülvevő vízben egyébként cápák is éltek, de állítólag az emberre nem voltak veszélyesek, az örvény és a jéghideg víz inkább volt kerékkötője a menekülésnek.

Ami engem mégis lenyűgözött, az nem a börtönélet iszonyú részletes bemutatása volt, hanem a csodálatos állat, és növényvilág, ami a szigeten fogadott. A szigeten ugyanis nem csak rabok éltek, hanem a kiszolgáló személyzet, és családjuk is. Régi dokumentumfilmeken több ember nyilatkozott arról, hogy gyerekként itt milyen mesés volt az élet. Reggel hajóval mentek iskolába, és mire délután hazaértek, már mit sem láttak a rabokból, mert addigra azok visszamentek celláikba, nekik meg csak a hatalmas virágos kertek, gyönyörű látvány és madárvilág. Rengeteg tengeri madár fészkel a szigeten, és népesíti be hangjával a rideg falakat. Egész domboldalak vannak beültetve színes virágokkal, a rideg börtönfalakat pedig futónövények borítják, úgyhogy ha az ember ránéz ezekre a kertekre, akkor eszébe sem jutna arra gondolni, hogy hány ezer ember raboskodott ezen falak túlsó oldalán ...

 

A Google 2008-ban gondolta először úgy, hogy szükség van egy fórumra, ahol találkozhat azokkal a szoftverfejlesztőkkel, akik közvetlenül használják a szoftvereit,
technológiáit. A főbb témák között az Android mobil platform és a Google térképszolgáltatásán alapuló technológiái szerepeltek.
Az IO-nak már negyedik éve San Francisco ad otthont. Idén sem volt ez másként, a belvárosban a Moscone Center nevű háromszintes konferencia székházban kapott helyet a rendezvény, ahol majd 27000 négyzetméteren randalírozhattak a látogatók.
A konferencia hamar népszerűvé vált a webes technológiák iránt érdeklődők körében. A dolog odáig fajult, hogy idén a jegyeket 58 perc alatt elkapkodták, pedig a szervezők három hónapot dedikáltak a leendő résztvevőknek a regisztrációra. A felháborodás nem volt kicsi, és a Google hiába ígérte meg Twitteren, hogy élő közvetítést biztosít a legnagyobb előadásokról, miután már januárban megvettem jó előre a repjegyemet, az online streaming lehetősége engem sem vigasztalt. Nem kellett egyébként sokat várni, és megjelentek a jegyüzérek az interneten, és egy kisebb vagyonért cserébe felajánlották, hogy átadják jegyeiket. Néhány átvirrasztott éjszaka után, nekem is sikerült az eBay-en szereznem egy belépőt. Nem kell nagyon ragoznom, hogy az eredeti árnál jóval drágábban sikerült hozzájutnom, és bár az érzés, hogy rajtam gazdagodott meg valaki, igazán bosszantott, így utólag mégis azt mondom, egy remek vétel volt.
Aki mélyebb technikai és technológiai beszámolóra számít, az lapozzon a hatszáznyolcvanhetedik oldalra, vagy látogasson el a előadások hivatalos oldalára, a következő sorok inkább személyes tapasztalataimat, élményeimet fogják tartalmazni.

A Google tényleg fáradtságot és pénzt nem kímélve szervezte meg az 5000 látogatót vendégül látó rendezvényt, hogy egy presztizs értékű konferenciát tegyen le az asztalra, melyet bátran állíthatok, hogy sikerült is nekik összehozni.
A Google IO-t alapvetően kétnaposra tervezték, de vélhetően a Sziget fesztiváltól ellesett marketingfogással élve, idén beiktattak egy nulladik napot is, melyre sajnos nem sikerült jegyet szereznem. A Bootcamp névre keresztelt workshop az Android programozás rejtelmeibe vezette be az az iránt érdeklődőket. A kb 70 résztvevő 7 - 8 instruktor segítségével élőben is kipróbálhatta az előadásokon elhangzottakat. Vélhetően azért volt ennyire korlátozott a Bootcamp létszáma, mert egy laborgyakorlatot képtelenség 5000 embernek megtartani.  Sajnálom, hogy nem lehettem ott, de akkor még alapvetően nem érdeklődtem az Android iránt, mert még nem sejtettem, hogy órákon belül én is tulajdonos leszek... Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Reggel héttől lehetett a belépőkártyákat átvenni, és az első előadás fel 10 -kor kezdődött. Reggel 9-ig reggelit szolgáltak fel, melyre azt hiszem, nem lehetett panasz. Külön kiemelném, hogy a Google olvasatában a kontinentális reggeli része végtelen fánk és jégkrém is, mely ellen a résztvevőknek szemlátomást nem volt kifogásuk.

Alapvetően az egész élelmezéssel meg voltam elégedve, sőt várakozáson felüli volt. A konferencia szériatartozéka volt a Starbucks Café, a gumicukor, és a dobozos kóla, ezekből kimeríthetetlen mennyiség állt rendelkezésre (pedig én mindent elkövettem, hogy próbára tegyem őket).  Az anyukák most kezdhetnek aggódhatni, de mindenkit meg kell nyugtatnom, hogy két nap alatt nem lehet elhízni.

Mindkét nap első előadása egy úgynevezett Keynote volt, ahol a felvázolták az aznapi témaköröket, és praktikusan itt tettek meg minden nagyobb bejelentést is. Idei nagy szenzáció volt többek között, hogy a Google elindítja zeneszolgáltatását, mely röviden annyiról szól, hogy feltölthetsz zenéket a Google accountodba, és bármilyen Android vagy Google TV eszközről lejátszhatod őket. Másik érdekes innovációjuk, mely a hétköznapi ember számára is hírértékű,  hogy specifikus androidos célhardverek közrebocsátásával a digitális otthon fogalmát próbálják közelebb hozni az emberekhez. Bemutattak példaként egy futópadot, amire egy ilyen android kütyü volt rákötve, hogy ha biciklizett az előadó, látta magát előrehaladni a Street View-en. Elég meggyőző volt, és mindezt humoros formában adták elő vicces statisztákkal. A produkció nagyon tetszett a tömegnek, de a kedd reggeli keynote csúcspontja mégis az volt, amikor bejelentették, hogy az egy hónap múlva boltokba kerülő vadi új Samsung Galaxy tab-ekből a Samsung mindenkinek küldött egyet ajándékba ...

A technikai előadásokról most nem kívánok beszámolni, nem hiszem, hogy nagyon érdekesek lennének a különböző API-kban történt új fejlesztéseinek bemutatása, minden esetre legyen elég annyi, hogy engem a székhez bilincseltek, és lankadatlan figyelemmel tudtam hallgatni az előadókat napestig. Volt egy másfél órás ebédszünetünk, ahol számomra meglepő módon főleg az indiai ételek domináltak, lévén, hogy iszonyatosan elárasztották az USA-t, a közelkeletiek, és gondolom statisztikai okok miatt az indiai kajára volt a legnagyobb igény. Egyébként nem rossz a konyhájuk, talán indokolatlanul sok benne a párolt zöldség, és a beazonosíthatatlan szósz, de alapvetően ehető volt. Gondoltak azért a daliás szép szál amerikaiakra is, ezért több pultnál hotdogot is felszolgáltak. A kólahűtők rogyásig energiaitallal, és minden cukros löttyel persze itt is jelen voltak, na meg a jégkrémes kocsi, az továbbra is kedvenc maradt.

A Google a keddi nap végére vacsorával várt minket, majd utána tartogatott még egy "kis" meglepetést is, ugyanis a vacsora után egy technikai kiállítással várta a résztvevőket. Volt itt minden, repülő autó, sofőr nélküli autó, robotfoci, és megannyi más technikai ketyere. Mintha a csodák palotáját beoltanánk a 2020-ban újdonságnak számító technikákkal, és kereszteznénk egy kis Holywood-i fényűzéssel. Magyarán szólva értenek a dolgok tálalásához ... Itt egyébként nem minden Google innováció volt, inkább úgy fogalmaznék, hogy összegyűjtötték 2011 menő innovációit egy helyre. Az est meglepetés vendége volt a Jane's Addiction zenekar, melynek frontembere, Perry Farrell viccesen köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta, hogy fogalma sincs miért lépnek fel itt, és ezzel belekezdtek a Just Because slágerükbe.

A második nap reggelén már taktikusabban, korábban indultunk, hogy odaérjünk időben a reggelire és ne csak az utolsó falatok maradjanak, de sajna megint futni kellett a busz után. Sausalitoban iszonyat meredekek az utcák, ezért csak lassan, lihegve haladtunk, és már-már félő volt, hogy lekéssük. Legnagyobb meglepetésünkre megállt mellettünk egy öreg Merci, benne egy idős házaspárral, és felajánlották, hogy bevisznek a városba, mert pont arra mennek. A srácok bájosan :) elcsevegtek a bácsival út közben, én viszont az asztmám miatt annyira lihegtem még, hogy nekem csak egy köszönésre futotta. Magamban viszont annál jobban örültem, mert már a második tétel teljesült úgy a bakancslistámról, hogy nem is terveztem előre. Írtam ugyanis egy listát még a télen, hogy miket szeretnék megnézni majd San Franciscoban ottlétem alatt. Tudtam ugyanis, hogy nem lesz sok időm, de a város Kalifornia gyöngyszeme, és kár lenne tudatlanságból elmulasztani egy-egy érdekes látnivalót. A listám előkelő helyén szerepelt többek között ellátogatni egyszer Sausalitoba - ez ugye minden nap sikerült, lévén, hogy itt kaptunk szállást -, és a másik pedig az volt, hogy egyszer kocsival csapassunk át a Golden Gate hídon.

Sikeresen beértünk a konferenciára, és kíváncsian vártuk, hogy készülnek-e a googles srácok még valami nagyobb bejelentésre, illetve lehet-e még fokozni a tegnapi hangulatot egyáltalán. A szerdai nap a Google Chrome jegyében telt. A keresőóriás fémjelezte böngésző egyre gyorsabb, és okosabb, már 3D-s megjelenítésre is képes, valamint teljes HTML 5 látogatottságot élvez. Hogy ez mit jelent pontosan, azt Peter Vesterbacka prezentálta. Valószínű, senki sem vágja hogy ki a csuda lehet ez az ember. Nos nekem sem csengett ismerősen először, de ha annyit mondok: Angry Birds, akkor már talán többen kitalálják. Igen, a népszerű IPhone és Android játék, a romboljuk le a disznók várát madarakkal című koncepció főnöke prezentálta, hogy immár a Google böngészőjében is játszható a játék, és igen tetszetős sebességgel.
A Chrome sikereinek ecsetelése után a Google beszámolt a június közepén piacra kerülő Google laptopokról, hogy mit is fognak tudni, hol lesz elérhető, stb. Egyenlőre Európában csak Angliában, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban lesz elérhető. Néhány perccel később tudtuk meg, hogy legalább három darab biztosan lesz belőle Magyarországon is, mert a résztvevők kapnak ajándékba egyet-egyet az új Chrome laptopokból. A Google egyébként felállított egy nagyon érdekes üzleti modellt. Azt vállalta ugyanis, hogy cégeknek havi 28 dollárért / hó / laptop - oktatási intézményeknek / állami intézéményeknek ugyanez 20 dollárért - bérbe ad ilyen Chrome laptopokat, és mind a szoftvert, mind a hardvert frissíti ezért az árért, ha az elavul, vagy tönkremegy. Így a cégeknek sem a gépek beszerzésével, sem az adminisztrálásával nem kell törődni, a Google mindent elintéz az interneten keresztül. Az előadó viccesen hozzátette, hogy ezáltal sokunknak meghosszabbodik a karácsonyi szünet, mert a teremben ülőknek biztos már nem egy karácsonyi vakáció telt azzal, hogy a rokonok számítógépeit kellett rendbe tenni.

Dióhéjban ennyi volt az idei Google IO. Kacérkodok a gondolattal, hogy hátha jövőre is összejön, de az még messze van. Minden esetre hálás vagyok, hogy itt lehettem, köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult, Ti, pedig kedves olvasók ne menjetek sehová, mert a konferenciának vége, de az utazásom még folytatódik, irány Las Vegas! Stay tuned!

Ez csak egy hatásvadász cím volt, valójában a San Francisco-i irodában voltunk, a fő központ nem messze innen, egy Mountin View nevű kisvárosban található.
Istvánék cége egy a Google keretrendszerét használó nyílt forráskódú szoftvert fejleszt, és tagjai egy ezzel kapcsolatos fejlesztői közösségnek, melyet szintén a cég működtet.
David, aki a közösség koordinátora, szervezett egy privát vacsorával egybekötött beszélgetést, ahol a közösség tagjai végre személyesen is megismerhették egymást,
és bemutathatták egymásnak, min is dolgoznak. Ennek az eseménynek a Google San Francisco-i irodája adott otthont, melyen nekem is volt szerencsém részt venni.
A technikai részletekbe most nem mennék bele, ellenben sikerült néhány kémfotót készítenem az irodában, melyet most megosztanék a nagyérdeművel.
A képek, és a látottak után, azt hiszem, megerősíthetem, hogy miért nyerte el a keresőóriás a világ legjobb munkahelye címet.
Csak néhány indok, a teljesség igénye nélkül:

nem kell lépcsőzni, ha le akarsz menni egy emelettel lejjebb. Nem, ugyanis van csúszda.

az étterem vidám színekben pompázik

van ingyen sör

gondolnak az anyukákra

van játszó szoba, ha megunod a munkát

szeretik a Rubik-kockát

Az előadások kb este 9-ig tartottak. Utána még beültünk egy közeli bárba sörözni, és megvitattuk a tech-világ hatalmas problémáit. Nagyon fáradtan, de boldogan zártuk a napot. Számomra hatalmas élmény volt testközelből is látni, mi zajlik a színfalak mögött, és hálás köszönet Davidnak, hogy megszervezte nekünk ezt a közösségi találkozót.

Next year this time, maybe?

A következő sorok a tegnapelőtt előtt eseményei. A helyszín valós, a szereplők létező személyek, és a körülményekről egyesek már korábban álmodoztak, most viszont valóra is váltak.
Vagy az időeltolódás miatt, vagy csak az izgalomtól, de szinte minden nap hajnali 6-kor ébredtünk. Nem volt ez másként vasárnap sem. Hozzá kell tenni, hogy jó informatikus módjára ilyenkor mindig egy órát - emailekre válaszolás címszóval - még az ágyban "kellett" netezni, szóval kb. 7 - fél 8 körül kászálódtunk ki a takaró alól. Gondoltuk, hogy eszünk majd egy jó kis reggelit indulás előtt, amit majd közösen ütünk össze, de a tulaj bá', nevezzük John-nak, már megelőzött. Olyan reggelit rittyentett nekünk, hogy nem akartuk elhinni. Spenótos rántotta sült szalonnával, narancslé, kávé (a kávés kancsóban egy fél tojás héja úszkált, hogy a kávé kiszívja a kálciumot a tojásból, érted ...), gyümölcsök, pirítós, meg minden, amit csak el tud képzelni az ember. Nagyon jó fej az öreg, nem is tudok napirendre térni felette. Majd írok róla valamikor, mert mellette nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni.
A vasárnap fő programja a kaliforniai Berkeley egyetem kampuszának meglátogatása volt. Ez de szép magyar mondat lett, na mind1 :) Nekem személy szerint régi álmom volt - és rábeszélő képességemnek hála a srácoknak is az lett :) -, hogy egyszer ide eljussak. Informatikus körökben ugyanis meghatározó volt, van, és lesz is az egyetem munkássága, az itt kutatott fejlesztések eredményei. Itt végzett többek között Bill Joy, a Sun egyik alapítója, Gordon Moore, az Intel egyik alapítója, itt fejlesztették ki a Berkeley DB-t, amely - ha jól tudom - az Oracle alapjait képezi, itt szerezte doktorátusi címét Andrew Tanenbaum, a MINIX operációs rendszer megalkotója, akinek számos, egyenként 3 kilós könyvéből vizsgáztunk az egyetemen, és azt hiszem, a hírességek sora még igen hosszú ... (a lista a teljesség igénye nélkül készült, ha esetleg kihagytam valaki fontosat, esetleg te vagy az, akkor kérlek, egészítsd ki kommentben). Nem akarom itt tovább ragozni a szót, csak kicsit elragadtattam magam :) Egy szó, mint száz, nagyon szerettem volna eljutni egyszer ide, és élőben látni az egyetemet.

A Berkeley a város peremén helyezkedik el. Maga a környék nem túl szép. Kissé külvárosi, lepukkant hangulat fogadott, amikor leszálltunk a metróról, de az egyetem határát jelző márványtáblát elhagyva egy egészen más világ következett. Hatalmas fák, rengeteg erdő, park, patak, futkározó mókusok, és szép, tágas épületek. Az egyikbe beszöktünk, valószínű az valamilyen biológiai kutatóintézet lehetett, mert az aulában több emelet magasan dinoszaurusz csontok voltak kiállítva. Megtaláltuk a méltán híres könyvtárát, mely a maga 34 millió médiumával a világ egyik legnagyobb gyűjteményét képezi. Volt még egy rejtélyes szerpentin, ahova vagy 20 percig gyalogoltunk felfelé, de utána egy sorompó, és egy rámenős biztonsági őr nem engedett tovább. Azt gyanítjuk, hogy valamilyen energetikai kutatóintézet volt, de egy biztos, védték veszettül, még kívülről sem lehetett megnézni.
Az egyetem fő utcája, annak ellenére, hogy vasárnap volt, nyüzsgött a diákoktól. Be-bekukkantottunk néhány előadóba is, és meglepetésünkre több helyen órák voltak. Rengetek a kínai hallgató, ami egyébként egész Amerikára jellemző, de ugyanenez elmondható a pakisztánikról is. Nézelődtünk kicsit a szuvenírboltban, majd beültünk egy kajáldába megebédelni.
Ebéd után visszamentünk San Franciscoba, hogy megnézzük testközelből is azokat a híres meredek utcákat, kipróbáljuk a cable car-t (bocsi, nem tudok neki jobb nevet adni, ha valaki tud, írja meg), és megnézzük a naplementét a tengerparton, amint lenyugszik a Golden Gate híd mögött. Meg kell hagynom, az utcák tényleg olyan meredekek, mint azokban az autósüldözéses filmekben, az ember kiköpi a tüdejét, ha gyalog akarja megmászni őket. Felültünk egy cable car-ra is, ahol összefutottunk egy magyar sráccal, Ágostonnal, aki itt dolgozik az USA-ban, és ő is ellátogatott San Francisco-ba. Este nagyon fáradtan, de sok élménnyel érkeztünk vissza a szállásra. Olyan fáradtak voltunk, hogy máig halogattam ennek a bejegyzésnek a megírását. Folyt. köv.

Ha közhelyekkel szeretnék élni, akkor azt mondanám, hogy egy fénykép többet ér ezer szónál, de inkább maradnék annál a verziónál, hogy nem tudom utolérni magam, és nem volt időm blogpost-ot írni az elmúlt napok eseményeiből, ezért megosztom most veletek a San Francisco-ban töltött napunk néhány jól sikerült fotóját. Egy apró történetet azért mégis kiemelnék. Van ilyen feltölthető plexi kártyánk, ami itt buszjegy helyett üzemel. Feltöltöd 20 dolcsival, aztán mész, amíg hagyja. Felpattantunk a cable carra is, kezemben a 3 kilós gép, másikkal kapaszkodok, erre jön a jegykezelő, hogy kéri a jegyeket. Kb. foggal előszedtem a zsebemből ezt a bizonyos plexi kártyát, valahogy odaadtam neki, erre mondja ,hogy itt ez nem jó. Fizessünk. Adnánk oda egy 50 vagy egy 100 dollárost, mire mondja, hogy ezt nem fogadhatja el, mert túl nagy bankjegy. Anyád. Mit csináljunk, mit csináljunk, erre átszól egy srác a kocsi másik végéből, hogy ő szívesen felváltja. Kiderült, hogy magyar a srác, Ágostonnak hívják. Valahol az USAban dolgozik, csak kirándulni volt ő is SF-ben. Na, csak gondoltam, leírom, hogy az ember mindenhol magyarokba botlik. Zárójelben jegyzem meg, hogy tegnap a Google konferencia első napján is rám köszönt valaki magyarul :)

Íme a képek, melyeken a Golden Gate híd, San Francisco utcái és a cable car, valamint a Berkeley egyetem láthatóak:

Ez látható a szobánk erkélyéről. Valami meseszép. Ha nagyban szeretnéd a képet nézni, akkor ide kattints.

Ma megyünk a Google konferencia helyszínére, hogy bejelentkezzünk már előre. Csak holnap kezdődik, de nem akarunk nagy tumultust, és a szervezők már lehetőséget biztosítanak előzetes bejelentkezésre. Tegnap annyit gyalogoltunk, hogy este kifeküdtem a fáradtságtól, mielőtt még írhattam valami hosszabb beszámolót. Rengeteg helyen voltunk. Jártunk a Berkeley Egyetemen, utaztunk Cable caron, ami az a híres villamosuk, naplementét fotóztunk a Goden Gate hídnál, és még rengeteg más helyen. A Cable caron meg mondom őszintén, kicsit féltem, mert elég gyorsan ment, és az alsó lépcsőfokon álltam, fél kézzel kapaszkodtam, a másik kezemben, meg a 3 kilós fényképező :) Egyikünknek sem lett volna jó, ha leesik, mert vagy fájt volna, vagy sokba kerül :)

Fotók és beszámoló hamarosan.

Velem azért jó utazni, mert nem unalmas. Azért nem unalmas, mert velem mindig történik valami. Nem volt ez másképp most sem. Reggel 9-kor indult a gépem Frankfurtba, ezért már odamentünk reggel 7-re, ahogy illik. Kicsit meglepett,hogy az ajtóig kígyózott a sor, és csak a frankfurti gép sora. Pár perc múlva kiderült, hogy az egész világon lehalt a Lufthansa hálózati infrastruktúrája, ezért kisebb zűrzavar támadt. A terminál megtelt dühös emberekkel, a sor csak nem fogyott, és mindenki egyre türelmetlenebb lett.
Volt pár spanyol felszálló is egy nagyobb csapatban. Ott hangzott el egy vicces mondat, amin azóta is nevetek: Ezek a hülye németek, mindig csak a szabály szerint járnak el, azért van ekkora káosz. Bezzeg mi, spanyolok, mi kreatívak vagyunk ilyen helyzetben is, és mi biztos megoldanánk pár perc alatt. Na erről a kreativitásról annyit, hogy ami a spanyol reptereket illeti, ott azt inkább fejetlenségnek nevezném, mint kreativitásnak. Na mind1.
Szegény utaskisérők kézzel írták meg az összes utas beszállókártyáját, és leellenőrizték egyesével az útlevélszámokat, meg  az utaslistát. Nem irigyeltem őket, ráadásul egy csomóan méltatlankodtak nekik, hogy mi ez már kérem ...
Kb. egy óra késéssel indultunk, ami szerintem szép teljesítmény. Szerencsére átszállásra volt bőven időm Frankfurtban, röpke öt óra, úgyhogy szerencsére nem kellett aggódnom, hogy lekésem-e. Megérkezésem után egyből megkerestem az United Airlines pultját, mert tudtam, hogy komolyabb biztonsági ellenőrzésre és vallatásra kell számítani. Mivel egészen hamar érkeztem, nem volt még sor, és csak néhány kérdést tettek fel. Húszféleképp feltették ugyanazt a kérdést, mely arra irányult, hogy enyém-e a csomagom, hagytam-e felügyelet nélkül, és nem akarok-e véletlen bombát felvinni a gépre.
Mondtam, hogy nem nem nem (20x), majd elkérték a címemet, ahol tartózkodni fogok az USA-ban, és kész is volt. Két perc az egész.
Mikor mondtam a nőnek a városka nevét, hogy Sausalito, akkor felnézett, és mondta, hogy nagyon jó dolgom lesz, az egy gyönyörű hely. Mesélte, hogy rengeteg híres író és színész él itt. Ez a kis falucska San Franciscotól északra található, és a Golden Gate híd köti össze
a várossal. A lakást az egyik srác bérelte, akikkel a konferenciára megyünk, úgyhogy szinte semmit nem tudtam arról, hogy kinél és milyen formában fogunk megszállni. István és Gábor a két útitársam, akikkel együtt leszek az elkövetkező pár napban, már pénteken ideértek, mert ők arra a gépre kaptak olcsóbban jegyet.
Helyi idő szerint - ami kilenc órával kevesebb a magyarhoz képest - este 8-kor érkeztem meg San Franciscoba és kb egy óra alatt végeztem is a biztonsági procedúrákkal.
István instrukciói alapján egy busszal kellett bemennem a városba, majd a Golden Gate híd utáni első megállónál leszállni. Kijöttek értem a tulaj bácsival a buszmegállóba, és elvittek kocsival a szállásra. Sajna már iszonyat sötét volt, és fáradt is voltam, de nagyon veszettül nézett ki az egész házikó. Főleg fából, és kőből épült, és nagy panoráma ablakai vannak, amik a tengerre néznek. Most reggel 6 óra van, de felkeltem, mert nem tudtam aludni. Vicces ez az időeltolódás :)

Itt van két kép, hogy mit is látunk a szobánkból reggel illetve éjszaka:

Kedves Mindenki!

Jubileumi negyedik blogom első bejegyzésére készülök. Most csütörtök délután van, én egyenlőre náthásan, torokfájósan, táppénzen várom az indulást. Szombaton reggel utazom Frankfurton át San Francisco-ba, ahol egyik régi vágyam válhat majd valóra, testközelből láthatom a Nagy testvért, és részt vehetek az éves fejlesztői konferenciájukon, a Google I/O 2011 néven elhíresült rendezvényen. Igyekszem majd minél gyakrabban jelentkezni, és sok fotót készíteni. Nektek jó olvasgatást, nekem mihamarabbi gyógyulást és jó utat kívánok. Még egy fontos: mindenkit biztatok, hogy kommentálgasson kedvére, mert azokat mindig szórakoztató olvasnom. Szép napot mindenkinek!